Lovasi andras fereg, Index - Kultúr - Valaki szóljon Lovasinak, mielőtt végképp Ákossá válik
Támogass te is!
Nem könnyű a zenésznek, ha intézménnyé válik, és harminc év után valami újat akar mutatni. Lovasi András, akinek a hangja 28 éve hasította bele az agyunkba, hogy Haaaaaaaaa, lefekszem a hóba melléd, meg akinek a vicces basszusfutamai újrahabosították az állott, felmelegedett boroskóláinkat, most mégis erre tett kísérletet.
Február elején jelent meg Tűzijáték délben címmel az új szólólemeze Spotify-on itt hallgatható mega második a pályafutása során az első a es Bandi a hegyről volt.
Ez a mostani album szinte lovasi andras fereg szembemegy, ami eddig a Lovasi-univerzum volt a maga hangzás- és szövegvilágával, előadói stílusával, Lovasi jellegzetesen erős-nyers hangjával, a dalok hangszerelésével. Hatalmas, a kilencvenes, de még inkább a kezdeti kétezres évek magyar rockzenéjét döntően meghatározó életművet zár le ez a lemez — vagy legalábbis mérföldkő ebben a hatalmas életműben.
Hogy a lázadó, nyers, frivol, pimasz Lovasi szeretne decensebb lenni, annak az elmúlt években számtalan jele volt, a Semmi konferencia című színházi produkciótól kezdve az Arénában rendezett, csendes ülősnek szánt Lovasi 50 koncertig amely aztán sem csendes, sem ülős nem lett a közönség más irányú érdeklődése folytán.
A Tűzijáték délben nagyon pontos leirata ennek a zoránosodásnak. Sajnos nem annak, hogy ő már az új idők új Zoránja lenne, hanem annak, hogy úgy tűnik: benne van egy ilyen folyamatban. Amelyből sajnos nem Zorán felé látszik kijönni: a lemezt sokszor végighallgatva sokkal inkább az a benyomásunk, hogy ha valaki nem szól neki, akkor hamarosan az új idők új Ákosa lesz.
Már persze nem azért, mert majd elkezd politikavezérelt blődségeket mondani vagy udvari kobzosként viselkedni — hiszen nyilvánvalóan Ákos sem beszél ilyeneket és nem is udvari kobzos —, hanem azért, mert erről a lemezről úgy tűnik, a decens művészség Lovasi számára sokkal inkább művészieskedés és manírosság. Maga a lemez sokkal lassúbb, mint a Lovasi-kánon lovasi andras fereg darabjai: a Bandi a hegyről olyan szólólemez volt, amit akár Kispál-albumnak is el tudtunk volna képzelni, a Lovasi andras fereg délbenhez viszont egyáltalán nem tudnánk zenekart illeszteni.
A Tűzijáték délben című album sokáig készült és sokakat meglepett, úgyhogy volt miről beszélgetni. Az új dalokon kívül sok minden szóba került: Schmidt Mária váratlan telefonhívása, a másfél évvel ezelőtti, következményektől sem mentes Narancs-interjú, egy elhíresült lemezkritika és az a bizonyos baleset is.
A dalok többsége olyan, amit egyetlen akusztikus gitáron is el lehetne játszani, bár rendes, komoly hangszereléssel szerepel a lemezen. A 11 számból egyet-kettőt tudunk szervesebben kapcsolni a Tűzijáték előtti Lovasi-korszakhoz, akár a szövegvilága, akár a zeneisége miatt.
A lemez zenei világa szándékoltan lírai, de annyira, hogy az egészből olyan mértékű borongós létösszegzés sugárzik, amire a kétezres évek eleji emo-fénykorszakban egy egész életművet lehetett volna építeni. Ebből a lemezből úgy tűnik, 51 évesnek lenni olyan, mint megöregedett eszkimónak, akit útnak indítanak egy jégtáblán meghalni.
És akkor a szövegek: a lovasi andras fereg kicsit unalmasnak tűnő zenei megoldásoknál nagyobb probléma a lemez szövegvilága, ami meglepően konzervatív, a Lovasi védjegyévé vált szellemes, eredeti megoldásoknak, előszeretettel használt áthajlásoknak kevés nyomát látni. Az egész lemez egy nagy számvetésnek tűnik — mintha nem egy új, kísérleti Lovasi-album lenne, hanem lezárása egy egész alkotói pályának.
Lovasi András: Tűzijáték délben, Megadó Kiadó,
